Múltba réved - Az első Szigetköröm

Ahogy már írtam, tavaly július legelején kezdtem futni, egy párezer forintos, magas szárú tornacipőben. Senkit nem bíztatok rá, baromság. Az volt az oka, hogy nem tudhattam, meddig érdekel majd ez a játék, és gondoltam, az első komolyabb (és kitartásomat bizonyító) eredményem után majd egy normális futócipő lesz a jutalomfalat. Mindig is szerettem sétálni, és mielőtt elkezdtem volna futni, a tavaszt végiggyalogoltam, persze nem kell teljesítménytúrára gondolni, egyszerűen csak gyakran kihagytam a BKV-t, és 5-10 km-t sétáltam naponta.

Aztán június végén visszamentem kamaszkori sikereim színhelyére, a Duna-partra, és csúfosan leszerepeltem, párszáz méter után elegem volt. (Ezt még nem tekintem komoly próbálkozásnak, ez még csak egy kis rávezető gyakorlat volt.) De nem csüggedtem, pár nappal később, július elején kimentem a Szigetre, és 6 részletben(!) lefutottam fél kört (2,7 km), bár némi neurotikus bukéja volt a dolognak, mert amikor elfáradtam, rendre elbújtam a rakparton, hogy ne lássa meg senki, hogy lazsálok. Az első hét tehát így telt, fél köröket kocogtam minden alkalommal, de 3-4-5 részletben, mindezt virágos tornacipőben, a kör első felén előforduló, beton-részeken kímélő sétára váltva.

A hét végén már összejött két fél kör egymás után (5,4 km), de csak azért, mert a Margit-hídnál mintha egy korábbi interjúalanyomat (igen, betűkből élek), láttam volna bemelegíteni, és azt gondoltam, hogy ebben a szerelésben kizárólag egy elegáns, laza kocogással tudom megőrizni a méltóságomat. Így azt mímeltem, hogy futok, és olyan jól sikerült, hogy meglett az első teljes köröm. A történethez hozzátartozik, hogy a kör második felénél – anélkül, hogy tudott volna róla – nagyon sokat segített egy ismeretlen lány, akit követni kezdtem. Optimális tempóban futott (kb. 6 perces km-eket ment), és nekem semmi más dolgom nem volt, csak ráállni az ő idejére. Rengeteget segített, én ugyanis akkor még nem hittem, hogy ezt egyben le tudom majd nyomni, és teljesen rábíztam magam. Amire emlékszem: barna gatya, barna copf, zömök test, nyugis mozgás. Végül ő nem tudta végigfutni a kört, párszáz méterrel előbb kiállt. Nekem összejött, neki meg nem, de én tudom, hogy mégis ő hozott át a hátán. Köszönöm!  

A második héten már kétszer futottam ilyen megszakításos teljes kört, a harmadik héten pedig végre vettem egy rendes Saucony futócipőt, (járt a jutalomfalat), és abbahagytam a belesétálásokat, mert így már a beton részeken is tudtam futni. Mit mondjak? Elképesztő paradigmaváltás volt a virágos tornacipőm után. Konklúzió: szinte nulláról egy Szigetkörig minimális edzettséggel 1-3 hét alatt minden további nélkül el lehet jutni, én a harmadik héten már 1,5 kört futottam (8,1 km), havi szinten kb. 50 km-nél tartottam ekkor, a második hónapomban pedig már közel 70 km-t futottam. Mindezt 34 évesen, úgy, hogy 20 éves korom óta egyszerűen semmit nem sportoltam. 

Másfél hónapnyi gyakorlás után, augusztus elején-közepén már rendszeresen mentem  dupla Szigetköröket (10,8 km), és a hónap végén, két hónapos futómúlttal összejött egy tripla Szigetkör is (16,2 km). Mindegyiknek története van, ráadásul elég furák, az egyiket bodybuilderek, a másikat egy babakocsis anyuka, a harmadikat meg egy ál-Monspart Saci néni hozta össze nekem. Majd mesélek még. 

Állatbarát poszt

Ma, amikor kocogtam, átfutott előttem egy kis gyík. Villámgyorsan cikázott: volt köztünk némi tempókülönbség az ő javára. Nagyon megörültem neki, és úgy döntöttem, szentelek egy posztot a futás közben szembejövő állatoknak, ha már így alakult.

Kezdjük, mondjuk a muslicákkal. Ezek a kis lények vad hordában támadnak meleg nyári estéken. Szájra és szemre mennek. A szájat be lehet csukni futás közben, a szemet viszont nem ajánlatos. Napszemüvegben én még nem próbáltam futni, így mindig csak reménykedem, hogy kikerülnek. A szem különben nagyon okos szervünk, kilöki a szennyeződést magától is: a szembe belerepült muslica pár km után általában hősi halottként távozik a szemünk sarkán.

Aztán vannak a kutyák. Én bírom őket, és nem félek tőlük, bár jobban szeretem, ha a pálya mellett ügetnek, és nem a hátunk mögött. Soha semmilyen rossz tapasztalatom nem volt ez ügyben, sőt egy reménytelenül esős napon például Gusztost is, (akinek ezer éve olvasom a www.gusztosfut.hu nevezetű, nagyszerű blogját, de kezdtem gyanakodni rá, mert még sosem futott szembe) a kutyája alapján azonosítottam be. 

A legjobban különben eddig egy mókusnak örültem, ami előttem ugrott fel egy fára szélsebesen, mire én elkezdtem vadul kiabálni meg mutogatni a szembejövőknek, hogy ők is lássák. És persze ott vannak még a vadasparkbeli lakók, akik szintén fel tudnak dobni egy-egy napot, mostanában kiskorú őzikéket lehet látni a kerítésen túl, ennek örömére zártkörű kvízt hirdetek, vajh, ki ő: „Patácskájukat összefűzik ők / az őzikők!     

Télen nagyon hideg van, nyáron nagyon meleg van

Sohanincs. Jóidő. Mindigesik. A zeső.                               
Á, ez különben nem is igaz, minden idő jó a futásra, még ha kicsit kalandosabb is! Előrebocsájtom, hogy tavaly júliusban kezdtem futni, átlagosan 26-27 fokban, napsütésben, és meg sem kottyant. Simán lecsúszott két Szigetkör reggelente, egy dögmeleg augusztusi este meg három is, szóval nem értem, hogy mostanában miért viselem nehezebben a hőséget. Néha egyenesen fel kell ébresztenem magam, hogy ne totyorásszak, hanem tényleg fussak. (Azt veszem észre, hogy az energiáim kb. 25 %-át használom, mert amikor gyorsabb fokozatra váltok, kiderül, hogy nem okoz gondot. Szerintem még életemben nem futottam ki magam, nagyon kényelmes vagyok, és ráadásként totálisan immunis is minden versenyhelyzetre.)

Viszont mostanában kezdenek gondok lenni, a mai, éjjeli zivatar utáni monszunos levegőtől például már kifejezetten durcás voltam. Úgy tapasztaltam, 27-28 fok a maximumom, felette nincs kedvem elindulni, hidegben pedig 3 fok, de a kedvenc időjárásom a 8-18 fokos, borús, kicsit szeles idő. Egész évben futottam különben, télen is, egészen január végéig, csak a február-márciusi időszakot hagytam ki a nagy hó miatt. Mivel akkoriban még nem volt profi téli futócuccom, (pamut leggingsre húzott zsebes gatyában futottam, és egy nagyon egyszerű polárban), egyetlen szabályt határoztam meg, hogy mínuszokban nem futok, mert ilyen cuccban őrültség. Talán a sok őszi-téli futkározástól érzem most sokkal melegebbnek a levegőt, mint tavaly ilyenkor, mindenesetre rövidesen helyszínt és időpontot fogok váltani, hogy elszórakoztassam magam, majd mesélek. 

Kistáskák, női futóbloggerek, véletlenek

Nyilvánvaló, hogy nem indulhatunk el csak úgy, cucc nélkül futni. Ha bízunk benne, hogy útközben lesz pár kút, a vizet esetleg otthon hagyhatjuk, de feltehetően még így is nálunk marad egy lakáskulcs, egy telefon, egy kocsikulcs vagy egy bérlet, pár szem szőlőcukor és néhány papír-zsebkendő. Ez alá nem nagyon lehet menni.

Aki rendszeresen fut, az biztos látott már vízzel, apró hátizsákkal, övtáskával esetleg oldaltáskaként felvett övtáskával kocogó kolleginákat, a férfiak pedig, – akik jóval minimalistábbak ez ügyben – gyakran kocognak súlyos, csörgő kulcscsomókkal. Szerintem nem nagyon érdemes semmiféle kistáskával kísérletezni, mert vagy melegít, vagy kileng, de mindenképpen zavar, sőt, én a profi csuklótáskában sem hiszek, szerintem viccesen néz ki és melegít, ami nekem bevált, az a zárható zseb és a szétszerelt kulcscsomó. Vagyis kizárólag az a kulcs van nálam, amire szükségem van, a futógatyám zsebére pedig felvarrtam egy patentot, hogy bent maradjon az a pár cucc, amire szükségem van.

Érdekes különben, hogy a futógatyák tervezői nem mindig számolnak ezzel a szemponttal. Nekem egy bővebb technikai nadrágom van, amin ugyan van zseb, de eredetileg nyitott, (bár néhány modellen azért akad zárt, rejtett zseb is), a szűk technikai nadrágokon meg maximum egy aprócska kulcsnak való rejtett zsebek az általánosak, melyekbe egy mobil vagy egy bérlet már nem fér bele.

Szóval, ha még nincs futóruhátok, és a civil ruhás korszakotokban vagytok, zsebes gatyákkal érdemes próbálkozni, ha éppen most szereznétek be életetek első, profi futógatyáját, mindenképpen zárható zsebű modelleket nézzetek, ha pedig már van futógatyátok, de nyitott a zsebe, varrjatok bele egy zipp-zárt vagy patentot, és minden megoldódik.

Az övtáskákat, hátizsákokat meg tényleg hagyjátok szépen otthon!

Hát, fura dolog történt, elkezdtem táskával futó csajokat keresgélni a neten, és ezt a képet találtam. Méghozzá a Running With Myself nevezetű, nagyszerű női futóblogon, amibe itt tudtok belenézni, nagyon érdemes, a leányzó 5 maratonon van túl: http://chelseyclammer.wordpress.com/  

Szolg.közl. - E.ON Délibáb Futás

Terepfutó csajok, figyelem! Július 10-én 7. E.ON Délibáb Futás gulyáspartival! A választható távok: 7,8 km13, 3 km, 21,1 km. Részletes infó és nevezés itt: http://www.futanet.hu/cikk/7.-e.on-delibab-futas/7.-e.on-delibab-futas-esemenyinformacio

Idétlen balesetek I.

Szerencsére komoly sérülésem még nem volt – dacára annak, hogy kivétel nélkül mindig ellógom a bemelegítést – viszont pár apróbb, idegesítő sérülést beszereztem már. Ó, tudom én, a nagyoknak a lábkörmük esik le, meg minimum csontkovácshoz járnak, én meg jövök itt a horzsolásaimmal… Mindegy, azért leírom, hogy el tudjátok kerülni ezt az apró hibát.

Nyár van, akármilyen korán/későn megyek futni, mindig azt érzem, hogy megsülök, így szisztematikusan próbálom minimalizálni a futócuccomat. Egy nap a zoknimra is sor került, hiba volt. Be kell vallanom, semmit nem tudok a futózoknikról, és eddig nagyszerűen megvoltam a barátomtól lopott zoknikkal, melyek jóval boka fölé érnek, és kicsit vastagabbak, de ezen a szép napon beújítottam egy saját zoknit, méghozzá egy alig-bokazoknit, ami a sarkamon szinte nem is lógott ki a cipőmből. A cipőm (szegény, semmit se tehetett róla), pár km után úgy feltörte a sarkam, hogy most mindenféle trükkös vatta-béléseket kell a zoknimba tennem, hogy ne legyen érzékeny az a terület. A legfurább, hogy amikor így, bélelt zoknival kocogtam, megelőzött egy olyan fickó, aki egyáltalán nem viselt zoknit a futócipőjéhez. Mi van ilyenkor? Az egyiknek sikerül, a másiknak nem? A fiúknak keményebb a sarkuk? Pofán csapott a szociáldarwinizmus. Mindegy, nagyvonalúan remélem, hogy neki nem kell majd a felesége arctisztító pamacsát hozzácelluxoznia a lábához, ha holnap reggel újra futni indul. Különben jó módszer, napok óta tesztelgetem.