Múltba réved – Az első másfeles Szigetköröm, avagy babakocsis futók, előre!

A másfél köröknek is történetük van. 2-3 hét alatt simán el lehet jutni odáig, hogy az ember már nem érzi olyan hatalmas kunsztnak a Sziget körbefutását. Megy és kész. De közben arra még nem gondol, hogy akár ennél többet is lehetne futni. Bennem sem merült fel. Egyszerűen hiúságból futottam az első másfeleseimet (8100 m) tavaly nyáron. Arra emlékszem, hogy komótosan zötyögök a cél felé, ahol valahogy összetorlódott néhány – nálam jóval profibbnak tűnő – srác. Én meg, mint egy kis primadonna, úgy tettem, mint aki nem a célba beesni készül éppen lihegve, hanem kecsesen csupán fordul egyet, és nekilát a következő körének. A színészi alakításom furcsa módon engem is átvert, mert ha már benne voltam, egy fél kört még rátoltam. 

Volt még egy érdekes másfelesem. Finom idő volt aznap, egy picit csepergett, és nem lehetett több, mint 16 fok, éppen a kedvencem. Az is jókedvre hangolt, hogy volt egy csini szőkeség, aki tökéletes frizurával, alakkal és szuper ruhákban elegánsan elhúzott mellettem, de hiába, nem kellett párszáz méter, és ott pihegett az út szélén. Na, most tényleg nem azért, de elégedett voltam. Egészen addig, míg egy babakocsis kismama szívfacsaró profizmussal le nem hagyott. Én abban a tudatban voltam, hogy kellemes időt megyek, és hát elvileg kifejezetten szoktam szeretni, ha babakocsival fut valaki, de hogy ennyivel gyorsabb legyen nálam, azon meglepődtem. Mert gyorsabb volt. Nem kicsit, nem egy hajszállal, hanem sokkal többel. Ragyogó ütemben, könnyedén, lazán, és sokkal gyorsabban futott, mint én. Annyira lenyűgözött, hogy a végén odamentem gratulálni hozzá, és megkérdeztem, hogy lehet, hogy ilyen tempóban megy, mert én még csak öt hetes vagyok, és lenyűgözött. Elkezdte magyarázni, hogy akkor nyugodtan futhatok, ő egészen öt hónapos terhes koráig futott, ha az ember óvatos, nem árt a babának. Elnevettem magam, hogy én futóként vagyok öt hetes, ja, vagy úgy, erre kiderült, hogy ő meg több mint tíz éve fut, ezért sprintelt le olyan könnyen babakocsistul. Elköszöntünk, és itt volt a lélektani fordulópont, mert annyit mondott: Jó edzést! Az járt a fejemben, hogy mi a szösz?? Örülök, hogy megvan a köröm, köszönöm szépen. Nem edzés előtt vagyok, kérem szépen, edzés után. Ez a szuperlény most komolyan kinéz belőlem még többet? De akkor már futottam is tovább, nem tehettem másként. Lett belőle megint egy másfeles, utólag nagyon örültem neki. Különben, most, ahogy képet kerestem a történetemhez, megint egy érdekes oldalra bukkantam, a Running Mom nevezetűre, amit sok szeretettel ajánlok mindenkinek, itt még Baby Joggins Strollers Guide-ot is találtok! 

Múltba réved - Az első Szigetköröm

Ahogy már írtam, tavaly július legelején kezdtem futni, egy párezer forintos, magas szárú tornacipőben. Senkit nem bíztatok rá, baromság. Az volt az oka, hogy nem tudhattam, meddig érdekel majd ez a játék, és gondoltam, az első komolyabb (és kitartásomat bizonyító) eredményem után majd egy normális futócipő lesz a jutalomfalat. Mindig is szerettem sétálni, és mielőtt elkezdtem volna futni, a tavaszt végiggyalogoltam, persze nem kell teljesítménytúrára gondolni, egyszerűen csak gyakran kihagytam a BKV-t, és 5-10 km-t sétáltam naponta.

Aztán június végén visszamentem kamaszkori sikereim színhelyére, a Duna-partra, és csúfosan leszerepeltem, párszáz méter után elegem volt. (Ezt még nem tekintem komoly próbálkozásnak, ez még csak egy kis rávezető gyakorlat volt.) De nem csüggedtem, pár nappal később, július elején kimentem a Szigetre, és 6 részletben(!) lefutottam fél kört (2,7 km), bár némi neurotikus bukéja volt a dolognak, mert amikor elfáradtam, rendre elbújtam a rakparton, hogy ne lássa meg senki, hogy lazsálok. Az első hét tehát így telt, fél köröket kocogtam minden alkalommal, de 3-4-5 részletben, mindezt virágos tornacipőben, a kör első felén előforduló, beton-részeken kímélő sétára váltva.

A hét végén már összejött két fél kör egymás után (5,4 km), de csak azért, mert a Margit-hídnál mintha egy korábbi interjúalanyomat (igen, betűkből élek), láttam volna bemelegíteni, és azt gondoltam, hogy ebben a szerelésben kizárólag egy elegáns, laza kocogással tudom megőrizni a méltóságomat. Így azt mímeltem, hogy futok, és olyan jól sikerült, hogy meglett az első teljes köröm. A történethez hozzátartozik, hogy a kör második felénél – anélkül, hogy tudott volna róla – nagyon sokat segített egy ismeretlen lány, akit követni kezdtem. Optimális tempóban futott (kb. 6 perces km-eket ment), és nekem semmi más dolgom nem volt, csak ráállni az ő idejére. Rengeteget segített, én ugyanis akkor még nem hittem, hogy ezt egyben le tudom majd nyomni, és teljesen rábíztam magam. Amire emlékszem: barna gatya, barna copf, zömök test, nyugis mozgás. Végül ő nem tudta végigfutni a kört, párszáz méterrel előbb kiállt. Nekem összejött, neki meg nem, de én tudom, hogy mégis ő hozott át a hátán. Köszönöm!  

A második héten már kétszer futottam ilyen megszakításos teljes kört, a harmadik héten pedig végre vettem egy rendes Saucony futócipőt, (járt a jutalomfalat), és abbahagytam a belesétálásokat, mert így már a beton részeken is tudtam futni. Mit mondjak? Elképesztő paradigmaváltás volt a virágos tornacipőm után. Konklúzió: szinte nulláról egy Szigetkörig minimális edzettséggel 1-3 hét alatt minden további nélkül el lehet jutni, én a harmadik héten már 1,5 kört futottam (8,1 km), havi szinten kb. 50 km-nél tartottam ekkor, a második hónapomban pedig már közel 70 km-t futottam. Mindezt 34 évesen, úgy, hogy 20 éves korom óta egyszerűen semmit nem sportoltam. 

Másfél hónapnyi gyakorlás után, augusztus elején-közepén már rendszeresen mentem  dupla Szigetköröket (10,8 km), és a hónap végén, két hónapos futómúlttal összejött egy tripla Szigetkör is (16,2 km). Mindegyiknek története van, ráadásul elég furák, az egyiket bodybuilderek, a másikat egy babakocsis anyuka, a harmadikat meg egy ál-Monspart Saci néni hozta össze nekem. Majd mesélek még.