Kistáskák, női futóbloggerek, véletlenek

Nyilvánvaló, hogy nem indulhatunk el csak úgy, cucc nélkül futni. Ha bízunk benne, hogy útközben lesz pár kút, a vizet esetleg otthon hagyhatjuk, de feltehetően még így is nálunk marad egy lakáskulcs, egy telefon, egy kocsikulcs vagy egy bérlet, pár szem szőlőcukor és néhány papír-zsebkendő. Ez alá nem nagyon lehet menni.

Aki rendszeresen fut, az biztos látott már vízzel, apró hátizsákkal, övtáskával esetleg oldaltáskaként felvett övtáskával kocogó kolleginákat, a férfiak pedig, – akik jóval minimalistábbak ez ügyben – gyakran kocognak súlyos, csörgő kulcscsomókkal. Szerintem nem nagyon érdemes semmiféle kistáskával kísérletezni, mert vagy melegít, vagy kileng, de mindenképpen zavar, sőt, én a profi csuklótáskában sem hiszek, szerintem viccesen néz ki és melegít, ami nekem bevált, az a zárható zseb és a szétszerelt kulcscsomó. Vagyis kizárólag az a kulcs van nálam, amire szükségem van, a futógatyám zsebére pedig felvarrtam egy patentot, hogy bent maradjon az a pár cucc, amire szükségem van.

Érdekes különben, hogy a futógatyák tervezői nem mindig számolnak ezzel a szemponttal. Nekem egy bővebb technikai nadrágom van, amin ugyan van zseb, de eredetileg nyitott, (bár néhány modellen azért akad zárt, rejtett zseb is), a szűk technikai nadrágokon meg maximum egy aprócska kulcsnak való rejtett zsebek az általánosak, melyekbe egy mobil vagy egy bérlet már nem fér bele.

Szóval, ha még nincs futóruhátok, és a civil ruhás korszakotokban vagytok, zsebes gatyákkal érdemes próbálkozni, ha éppen most szereznétek be életetek első, profi futógatyáját, mindenképpen zárható zsebű modelleket nézzetek, ha pedig már van futógatyátok, de nyitott a zsebe, varrjatok bele egy zipp-zárt vagy patentot, és minden megoldódik.

Az övtáskákat, hátizsákokat meg tényleg hagyjátok szépen otthon!

Hát, fura dolog történt, elkezdtem táskával futó csajokat keresgélni a neten, és ezt a képet találtam. Méghozzá a Running With Myself nevezetű, nagyszerű női futóblogon, amibe itt tudtok belenézni, nagyon érdemes, a leányzó 5 maratonon van túl: http://chelseyclammer.wordpress.com/  

Idétlen balesetek I.

Szerencsére komoly sérülésem még nem volt – dacára annak, hogy kivétel nélkül mindig ellógom a bemelegítést – viszont pár apróbb, idegesítő sérülést beszereztem már. Ó, tudom én, a nagyoknak a lábkörmük esik le, meg minimum csontkovácshoz járnak, én meg jövök itt a horzsolásaimmal… Mindegy, azért leírom, hogy el tudjátok kerülni ezt az apró hibát.

Nyár van, akármilyen korán/későn megyek futni, mindig azt érzem, hogy megsülök, így szisztematikusan próbálom minimalizálni a futócuccomat. Egy nap a zoknimra is sor került, hiba volt. Be kell vallanom, semmit nem tudok a futózoknikról, és eddig nagyszerűen megvoltam a barátomtól lopott zoknikkal, melyek jóval boka fölé érnek, és kicsit vastagabbak, de ezen a szép napon beújítottam egy saját zoknit, méghozzá egy alig-bokazoknit, ami a sarkamon szinte nem is lógott ki a cipőmből. A cipőm (szegény, semmit se tehetett róla), pár km után úgy feltörte a sarkam, hogy most mindenféle trükkös vatta-béléseket kell a zoknimba tennem, hogy ne legyen érzékeny az a terület. A legfurább, hogy amikor így, bélelt zoknival kocogtam, megelőzött egy olyan fickó, aki egyáltalán nem viselt zoknit a futócipőjéhez. Mi van ilyenkor? Az egyiknek sikerül, a másiknak nem? A fiúknak keményebb a sarkuk? Pofán csapott a szociáldarwinizmus. Mindegy, nagyvonalúan remélem, hogy neki nem kell majd a felesége arctisztító pamacsát hozzácelluxoznia a lábához, ha holnap reggel újra futni indul. Különben jó módszer, napok óta tesztelgetem.

Civilben vagy technikai pólóban?

Hát igen, kezdetben volt az ortodox civil korszakom. Amikor, körülbelül egy éve, tavaly nyáron elkezdtem rendszeresen futni, arra emlékeztem, hogy annak idején ment ez tornacipőben is, másrészt pedig volt bennem némi szkepszis saját kitartásomat illetően. Fogalmam sem volt, hogy az a nagy futhatnék, ami rám tört, meddig tart majd ki, így azt gondoltam, pár hetet magas szárú tornacipőben is eltotyogok (hát igen, nem repesztettem kezdetben), és akkor ajándékozom meg magam egy rendes cipővel, ha képes leszek körbefutni a Szigetet. Annyi eszem azért volt, hogy azokon a részeken, ahol megszakad a pálya, gyalogoltam.

Három hétig ment ez a tornacipőzés – amiről ezúton is lebeszélnék mindenkit – amikor végre meglett a kör, én pedig vettem egy szuper, egy tökéletes, egy azóta is nagy becsben tartott futócipőt. (Be fogom mutatni, naná!)

A ruháimról. Hát, mit mondjak? Nem vagyok egy sznob, és ezért csak rettentő lassan értettem meg, hogy a rendes, profi futóruhának van értelme. Bemutatnám a kezdeti (tavalyi) szettjeimet: fehér vászon bermuda, amit egy barátnőmmel cseréltem, és feltehetően még a kamaszkorából való, mivel az 1995 felirat díszeleg rajta (köszi, Kriszta!), pasztellszínű, hímzett és flitteres pamutpólók, magas szárú, virágos tornacipő. Azóta is azt gondolom, hogy üdítő kivétel voltam a normálisan öltözött futók között, sőt, olyan nosztalgiával emlékszem vissza ezekre a cuccokra, hogy a bermudát talán idén nyáron is bedobom majd párszor. Ti hogy voltatok ezzel? Rögtön vettetek rendes futóruhát, vagy ti is kísérletezgettetek előbb? (A sportmelltartó külön téma, ez az egy, amivel kapcsolatban észnél voltam szinte a legelső pillanattól kezdve.)

Ja, és különben civilben képes vagyok normálisan felöltözni, van ízlésem, és ruhákra sosem sajnálom a pénzt, de futást egyfajta „nem ér a nevem”-zónának tekintettem sokáig. Azt gondoltam, hogy olyan sokat nem számítanak a külsőségek, ha úgyis nagyüzemben fogyasztom ezeket a pólókat (heti 4-szer futottam átlagosan), miért vennék újakat?

Mostanra már kicsit módosult ez a dolog, beszereztem pár futóruhát és két rendes futócipőt – csak a nélkülözhetetleneket –, de egyáltalán nem bánom, hogy így kezdtem, és mindig szeretettel nézem a civil ruhás futókat. Üdv, vászongatyás fiúk, üdv spagettipántos pólós lányok! A lényeg, hogy fogyjanak azok a kilométerek!