2010. június 29., kedd

Szolg. közl.

Csak két apróság: mindenki kenje be magát magas faktorszámú naptejjel, ha futni indul. Már kora reggel is 22 fok van, és teljes erővel tűz a nap, érdemes észnél lenni. És kérlek, ne szórakozzatok ilyen-olyan napolajakkal, vegyetek egy minimum 20-30 faktoros, gyógyszertári, profi naptejet. (Nekem Clinians van, de legalább 3-4 hasonló minőségű termék közül tudtok választani minden gyógyszertárban.) 
A másik: jelentem, a Hajrálányok fétisállata - a vörös cica a Szigeten - kezdi érezni, hogy bizonyos előjogai vannak: ahogy meglátott, rögtön hanyattdobta magát, hogy vakarjam a fülét. Karmikus kapcsolat, naná!

Civilben vagy technikai pólóban?

Hát igen, kezdetben volt az ortodox civil korszakom. Amikor, körülbelül egy éve, tavaly nyáron elkezdtem rendszeresen futni, arra emlékeztem, hogy annak idején ment ez tornacipőben is, másrészt pedig volt bennem némi szkepszis saját kitartásomat illetően. Fogalmam sem volt, hogy az a nagy futhatnék, ami rám tört, meddig tart majd ki, így azt gondoltam, pár hetet magas szárú tornacipőben is eltotyogok (hát igen, nem repesztettem kezdetben), és akkor ajándékozom meg magam egy rendes cipővel, ha képes leszek körbefutni a Szigetet. Annyi eszem azért volt, hogy azokon a részeken, ahol megszakad a pálya, gyalogoltam.
Három hétig ment ez a tornacipőzés – amiről ezúton is lebeszélnék mindenkit – amikor végre meglett a kör, én pedig vettem egy szuper, egy tökéletes, egy azóta is nagy becsben tartott futócipőt. (Be fogom mutatni, naná!)

A ruháimról. Hát, mit mondjak? Nem vagyok egy sznob, és ezért csak rettentő lassan értettem meg, hogy a rendes, profi futóruhának van értelme. Bemutatnám a kezdeti (tavalyi) szettjeimet: fehér vászon bermuda, amit egy barátnőmmel cseréltem, és feltehetően még a kamaszkorából való, mivel az 1995 felirat díszeleg rajta (köszi, Kriszta!), pasztellszínű, hímzett és flitteres pamutpólók, magas szárú, virágos tornacipő. Azóta is azt gondolom, hogy üdítő kivétel voltam a normálisan öltözött futók között, sőt, olyan nosztalgiával emlékszem vissza ezekre a cuccokra, hogy a bermudát talán idén nyáron is bedobom majd párszor. Ti hogy voltatok ezzel? Rögtön vettetek rendes futóruhát, vagy ti is kísérletezgettetek előbb? (A sportmelltartó külön téma, ez az egy, amivel kapcsolatban észnél voltam szinte a legelső pillanattól kezdve.)
Ja, és különben civilben képes vagyok normálisan felöltözni, van ízlésem, és ruhákra sosem sajnálom a pénzt, de futást egyfajta „nem ér a nevem”-zónának tekintettem sokáig. Azt gondoltam, hogy olyan sokat nem számítanak a külsőségek, ha úgyis nagyüzemben fogyasztom ezeket a pólókat (heti 4-szer futottam átlagosan), miért vennék újakat?
Mostanra már kicsit módosult ez a dolog, beszereztem pár futóruhát és két rendes futócipőt – csak a nélkülözhetetleneket –, de egyáltalán nem bánom, hogy így kezdtem, és mindig szeretettel nézem a civil ruhás futókat. Üdv, vászongatyás fiúk, üdv spagettipántos pólós lányok! A lényeg, hogy fogyjanak azok a kilométerek!

2010. június 28., hétfő

Szolgálati közlemény

Jó hír: a Margitszigetet pár napja újra körbe lehet futni! Vége az oda-vissza futkorászásnak, meg a visszacaplatásnak a betonon. És mindhárom kút működik. 

Múltba réved - Cooper-teszt

Hát igen, ezen a ponton azt illene írni, hogy már gyerekkoromban is imádtam futni, de ez enyhe csúsztatás. Fára mászni szerettem, meg ping-pongozni, meg kirándulni.
Kamasz koromban ugyan volt bennem némi felbuzdulás ez ügyben, 16-17 évesen pár km-t tudtam kocogni, és a Cooper futást sem utáltam, de túlzott tehetséget vagy lelkesedést azért nem éreztem magamban. Bár a nők nem nagyon szoktak számokat követelni, azért megosztom, amire emlékszem: azt hiszem, 16 évesen 2400 m-t futottam 12 perc alatt, ami nem több, mint egy teljesen átlagos eredmény, de legalább viszonylag elszórakoztatott az egész. Szerettem, hogy szabadtéren voltunk, hogy nem fáradtam el futás közben, és hogy utána miénk volt az óra fennmaradó része, (mert például szekrényt is ugorhattunk volna, amit mindig is utáltam). 
Akkoriban néha lementem kocogni, de sosem futottam többet negyedóránál, ez bőven elég volt ahhoz, hogy hősnek érezzem magam, és ahhoz is, hogy hosszú távon vékony maradjak. A ruhám és a cipőm egyáltalán nem izgatott, a lehető legegyszerűbb tornacipőben futottam, lógós pamutpólóban és tréninggatyában: ó, azok a vadromantikus kilencvenes évek, amikor még azt sem tudtuk, mi az a technikai póló!!
Aztán a kamaszkori kocogások elmaradtak, és én tartottam egy árnyalatnyi szünetet: tavaly, 34 éves koromban jött rám újra, hogy futni kéne. Ti mikor kezdtétek (újra)?

2010. június 24., csütörtök

Beköszön

Sziasztok, azokat várom ide, akik nőneműek, és szeretnek futni.
Ugyanis van egy csomó olyan kérdés, amire nem nagyon találunk választ a jelenleg fellelhető, futással foglalkozó oldalakon és netes edzéstervekben, – a fiúk máshogy írnak, ez van – ezért érdemes megosztanunk egymással a tapasztalatainkat. Tehát itt jóval kevesebb kütyü lesz, és nem a versenyszellem dúl majd, hanem a hedonizmus.

Ez a blog nem azzal fog kezdődni, hogy vajon hol találtam az első futócipőmet, hanem azzal, hogy bemutatok egy macskát, akit szerintem sokan ismertek. Ez a dagi, vörös macsek az oka, hogy nekiálltam ennek a blognak. Általában nem hozok ilyen típusú, dadaista döntéseket, de ezt az oldalt most a játszóblogomnak tekintem, így akár indulhat egy macskával is.   

Mindannyian tudjuk, hogy mostanában le van zárva a Sziget fele, ezért az ember vagy a betonon jön visszafelé, vagy kétszer futja végig ugyanazt a szakaszt a futópályán, ami dögunalmas. Nos, én mégis ezt választottam, de mivel nem túl jó a monotóniatűrésem, utána kárpótlásul kicsit elbóklásztam a Margitszigeti tó felé nézelődni. Leültem egy padra, odaszóltam az ott lebzselő, flegma, dagi, vörös szőrű cicának, hogy szia, macsek, mire ő fogta magát, az ölembe telepedett, és nem moccant. Hát, így üldögéltünk nagy egyetértésben, egészen addig, míg el nem határoztam, hogy akkor most mégis inkább hazajövök, és elindítom ezt a blogot. Szóval ő lesz ezentúl a blogom fétisállata, látogassátok meg, ha arra jártok!