Technikai ruházat – pro és kontra

Előre szólok, hogy undok és szigorú leszek, mert abszurdnak tartom, hogy emberek milliói hiszik el azt a maszlagot, hogy a technikai ruházat „elvezeti” az izzadtságot. Erről szó nincs.

A következő dolog történik: 20 fok fölött ugyanúgy megizzadunk egy sima pamut pólóban is, meg egy méregdrága technikai pólóban is, a különbség abban áll, hogy a pamut pólóban mindez futás után kellemetlenebb érzés és lehangolóbb látvány. Ha tehát pamut pólóban futsz, a hátad megizzad, és a póló is nedves lesz: ez azért nem jó, mert nem szárad meg túl gyorsan, és meg is fázhatsz, plusz nem kellemes, ha régi ismerőssel találkozol hazafelé, aki lemondóan sóhajt, hogy pedig régen még egész helyes lány voltál.

Ha viszont ugyanezt egy csini technikai pólóban teszed, akkor a hátad ugyanúgy megizzad, a pólón ugyanúgy érződik némi nedvesség, de nem látszik, és viszonylag hamar meg is szárad. Tehát technikai pólót akkor érdemes felvenni, ha a hazamenetel még időbe telik, és hűvösebb van, vagy ha az ember lánya csinosabb akar lenni, mert mit tudom én, például nem egyedül fut, vagy azt az őrültséget találta ki, hogy futás után odaszervezte a barátját. De a technikai pólónak is van hátránya, egyrészt megváltoztatja a test kipárolgását, és ha nem valami bombabiztos higanyos dezodort használtál, hát pont olyan szagod lesz, mintha egy műszálas blúzocskában húztál volna le egy három napos műszakot. Másrészt igazán melegben valahogy nem esik jól belebújni egy nejlon cuccba, mert sokkal melegebbnek hat. Én a jól szocializált napjaimon technikai pólóban futok, meleg nyári estéken meg pamut pólóban (és fura módon a leghosszabb távokat mindig pamutban futottam.) Mindezt csak azért osztom meg, mert a profi futóboltokban a pamut szitokszónak hat, ki sem lehet ejteni anélkül, hogy ne nézne minden eladó megrökönyödve, és ne kezdené sorolni, hogy az a legeslegfontosabb, hogy a fehérneműdtől a zoknidon át a pólódon és gatyádon keresztül mindig, minden nejlon (azaz technikai cucc) legyen rajtad.

De van megoldás, egy igazi fából vaskarika: aki civilben csak pamutot hord, és idegenkedik a nejlontól a bőrén (hát igen, én így voltam ezzel), az kezdjen el keresgélni, mert többféle technikai ruházat is létezik, melynek a tapintása megtévesztően hasonlít a pamutéhoz. Nos, ezek a cuccok többnyire nem szépségdíjasok (baromi rondák), viszont kellemes, szellős érzés futni bennük, futás után meg nagyon gyorsan megszáradnak. Még egy fontos dolog van, hogy sokszor ezeket éppen kivonják a forgalomból, ezért a boltok eldugott sarkait is derítsük föl! Csinálok majd egy részletes ruhatesztet a közeljövőben, beszerzési helyekkel, árakkal, kiértékelésekkel, hogy azok se tévedjenek el, akik az első futócuccukat vásárolják. 

Múltba réved – Az első másfeles Szigetköröm, avagy babakocsis futók, előre!

A másfél köröknek is történetük van. 2-3 hét alatt simán el lehet jutni odáig, hogy az ember már nem érzi olyan hatalmas kunsztnak a Sziget körbefutását. Megy és kész. De közben arra még nem gondol, hogy akár ennél többet is lehetne futni. Bennem sem merült fel. Egyszerűen hiúságból futottam az első másfeleseimet (8100 m) tavaly nyáron. Arra emlékszem, hogy komótosan zötyögök a cél felé, ahol valahogy összetorlódott néhány – nálam jóval profibbnak tűnő – srác. Én meg, mint egy kis primadonna, úgy tettem, mint aki nem a célba beesni készül éppen lihegve, hanem kecsesen csupán fordul egyet, és nekilát a következő körének. A színészi alakításom furcsa módon engem is átvert, mert ha már benne voltam, egy fél kört még rátoltam. 

Volt még egy érdekes másfelesem. Finom idő volt aznap, egy picit csepergett, és nem lehetett több, mint 16 fok, éppen a kedvencem. Az is jókedvre hangolt, hogy volt egy csini szőkeség, aki tökéletes frizurával, alakkal és szuper ruhákban elegánsan elhúzott mellettem, de hiába, nem kellett párszáz méter, és ott pihegett az út szélén. Na, most tényleg nem azért, de elégedett voltam. Egészen addig, míg egy babakocsis kismama szívfacsaró profizmussal le nem hagyott. Én abban a tudatban voltam, hogy kellemes időt megyek, és hát elvileg kifejezetten szoktam szeretni, ha babakocsival fut valaki, de hogy ennyivel gyorsabb legyen nálam, azon meglepődtem. Mert gyorsabb volt. Nem kicsit, nem egy hajszállal, hanem sokkal többel. Ragyogó ütemben, könnyedén, lazán, és sokkal gyorsabban futott, mint én. Annyira lenyűgözött, hogy a végén odamentem gratulálni hozzá, és megkérdeztem, hogy lehet, hogy ilyen tempóban megy, mert én még csak öt hetes vagyok, és lenyűgözött. Elkezdte magyarázni, hogy akkor nyugodtan futhatok, ő egészen öt hónapos terhes koráig futott, ha az ember óvatos, nem árt a babának. Elnevettem magam, hogy én futóként vagyok öt hetes, ja, vagy úgy, erre kiderült, hogy ő meg több mint tíz éve fut, ezért sprintelt le olyan könnyen babakocsistul. Elköszöntünk, és itt volt a lélektani fordulópont, mert annyit mondott: Jó edzést! Az járt a fejemben, hogy mi a szösz?? Örülök, hogy megvan a köröm, köszönöm szépen. Nem edzés előtt vagyok, kérem szépen, edzés után. Ez a szuperlény most komolyan kinéz belőlem még többet? De akkor már futottam is tovább, nem tehettem másként. Lett belőle megint egy másfeles, utólag nagyon örültem neki. Különben, most, ahogy képet kerestem a történetemhez, megint egy érdekes oldalra bukkantam, a Running Mom nevezetűre, amit sok szeretettel ajánlok mindenkinek, itt még Baby Joggins Strollers Guide-ot is találtok! 

Múltba réved - Az első Szigetköröm

Ahogy már írtam, tavaly július legelején kezdtem futni, egy párezer forintos, magas szárú tornacipőben. Senkit nem bíztatok rá, baromság. Az volt az oka, hogy nem tudhattam, meddig érdekel majd ez a játék, és gondoltam, az első komolyabb (és kitartásomat bizonyító) eredményem után majd egy normális futócipő lesz a jutalomfalat. Mindig is szerettem sétálni, és mielőtt elkezdtem volna futni, a tavaszt végiggyalogoltam, persze nem kell teljesítménytúrára gondolni, egyszerűen csak gyakran kihagytam a BKV-t, és 5-10 km-t sétáltam naponta.

Aztán június végén visszamentem kamaszkori sikereim színhelyére, a Duna-partra, és csúfosan leszerepeltem, párszáz méter után elegem volt. (Ezt még nem tekintem komoly próbálkozásnak, ez még csak egy kis rávezető gyakorlat volt.) De nem csüggedtem, pár nappal később, július elején kimentem a Szigetre, és 6 részletben(!) lefutottam fél kört (2,7 km), bár némi neurotikus bukéja volt a dolognak, mert amikor elfáradtam, rendre elbújtam a rakparton, hogy ne lássa meg senki, hogy lazsálok. Az első hét tehát így telt, fél köröket kocogtam minden alkalommal, de 3-4-5 részletben, mindezt virágos tornacipőben, a kör első felén előforduló, beton-részeken kímélő sétára váltva.

A hét végén már összejött két fél kör egymás után (5,4 km), de csak azért, mert a Margit-hídnál mintha egy korábbi interjúalanyomat (igen, betűkből élek), láttam volna bemelegíteni, és azt gondoltam, hogy ebben a szerelésben kizárólag egy elegáns, laza kocogással tudom megőrizni a méltóságomat. Így azt mímeltem, hogy futok, és olyan jól sikerült, hogy meglett az első teljes köröm. A történethez hozzátartozik, hogy a kör második felénél – anélkül, hogy tudott volna róla – nagyon sokat segített egy ismeretlen lány, akit követni kezdtem. Optimális tempóban futott (kb. 6 perces km-eket ment), és nekem semmi más dolgom nem volt, csak ráállni az ő idejére. Rengeteget segített, én ugyanis akkor még nem hittem, hogy ezt egyben le tudom majd nyomni, és teljesen rábíztam magam. Amire emlékszem: barna gatya, barna copf, zömök test, nyugis mozgás. Végül ő nem tudta végigfutni a kört, párszáz méterrel előbb kiállt. Nekem összejött, neki meg nem, de én tudom, hogy mégis ő hozott át a hátán. Köszönöm!  

A második héten már kétszer futottam ilyen megszakításos teljes kört, a harmadik héten pedig végre vettem egy rendes Saucony futócipőt, (járt a jutalomfalat), és abbahagytam a belesétálásokat, mert így már a beton részeken is tudtam futni. Mit mondjak? Elképesztő paradigmaváltás volt a virágos tornacipőm után. Konklúzió: szinte nulláról egy Szigetkörig minimális edzettséggel 1-3 hét alatt minden további nélkül el lehet jutni, én a harmadik héten már 1,5 kört futottam (8,1 km), havi szinten kb. 50 km-nél tartottam ekkor, a második hónapomban pedig már közel 70 km-t futottam. Mindezt 34 évesen, úgy, hogy 20 éves korom óta egyszerűen semmit nem sportoltam. 

Másfél hónapnyi gyakorlás után, augusztus elején-közepén már rendszeresen mentem  dupla Szigetköröket (10,8 km), és a hónap végén, két hónapos futómúlttal összejött egy tripla Szigetkör is (16,2 km). Mindegyiknek története van, ráadásul elég furák, az egyiket bodybuilderek, a másikat egy babakocsis anyuka, a harmadikat meg egy ál-Monspart Saci néni hozta össze nekem. Majd mesélek még. 

Állatbarát poszt

Ma, amikor kocogtam, átfutott előttem egy kis gyík. Villámgyorsan cikázott: volt köztünk némi tempókülönbség az ő javára. Nagyon megörültem neki, és úgy döntöttem, szentelek egy posztot a futás közben szembejövő állatoknak, ha már így alakult.

Kezdjük, mondjuk a muslicákkal. Ezek a kis lények vad hordában támadnak meleg nyári estéken. Szájra és szemre mennek. A szájat be lehet csukni futás közben, a szemet viszont nem ajánlatos. Napszemüvegben én még nem próbáltam futni, így mindig csak reménykedem, hogy kikerülnek. A szem különben nagyon okos szervünk, kilöki a szennyeződést magától is: a szembe belerepült muslica pár km után általában hősi halottként távozik a szemünk sarkán.

Aztán vannak a kutyák. Én bírom őket, és nem félek tőlük, bár jobban szeretem, ha a pálya mellett ügetnek, és nem a hátunk mögött. Soha semmilyen rossz tapasztalatom nem volt ez ügyben, sőt egy reménytelenül esős napon például Gusztost is, (akinek ezer éve olvasom a www.gusztosfut.hu nevezetű, nagyszerű blogját, de kezdtem gyanakodni rá, mert még sosem futott szembe) a kutyája alapján azonosítottam be. 

A legjobban különben eddig egy mókusnak örültem, ami előttem ugrott fel egy fára szélsebesen, mire én elkezdtem vadul kiabálni meg mutogatni a szembejövőknek, hogy ők is lássák. És persze ott vannak még a vadasparkbeli lakók, akik szintén fel tudnak dobni egy-egy napot, mostanában kiskorú őzikéket lehet látni a kerítésen túl, ennek örömére zártkörű kvízt hirdetek, vajh, ki ő: „Patácskájukat összefűzik ők / az őzikők!     

Télen nagyon hideg van, nyáron nagyon meleg van

Sohanincs. Jóidő. Mindigesik. A zeső.                               
Á, ez különben nem is igaz, minden idő jó a futásra, még ha kicsit kalandosabb is! Előrebocsájtom, hogy tavaly júliusban kezdtem futni, átlagosan 26-27 fokban, napsütésben, és meg sem kottyant. Simán lecsúszott két Szigetkör reggelente, egy dögmeleg augusztusi este meg három is, szóval nem értem, hogy mostanában miért viselem nehezebben a hőséget. Néha egyenesen fel kell ébresztenem magam, hogy ne totyorásszak, hanem tényleg fussak. (Azt veszem észre, hogy az energiáim kb. 25 %-át használom, mert amikor gyorsabb fokozatra váltok, kiderül, hogy nem okoz gondot. Szerintem még életemben nem futottam ki magam, nagyon kényelmes vagyok, és ráadásként totálisan immunis is minden versenyhelyzetre.)

Viszont mostanában kezdenek gondok lenni, a mai, éjjeli zivatar utáni monszunos levegőtől például már kifejezetten durcás voltam. Úgy tapasztaltam, 27-28 fok a maximumom, felette nincs kedvem elindulni, hidegben pedig 3 fok, de a kedvenc időjárásom a 8-18 fokos, borús, kicsit szeles idő. Egész évben futottam különben, télen is, egészen január végéig, csak a február-márciusi időszakot hagytam ki a nagy hó miatt. Mivel akkoriban még nem volt profi téli futócuccom, (pamut leggingsre húzott zsebes gatyában futottam, és egy nagyon egyszerű polárban), egyetlen szabályt határoztam meg, hogy mínuszokban nem futok, mert ilyen cuccban őrültség. Talán a sok őszi-téli futkározástól érzem most sokkal melegebbnek a levegőt, mint tavaly ilyenkor, mindenesetre rövidesen helyszínt és időpontot fogok váltani, hogy elszórakoztassam magam, majd mesélek. 

Kistáskák, női futóbloggerek, véletlenek

Nyilvánvaló, hogy nem indulhatunk el csak úgy, cucc nélkül futni. Ha bízunk benne, hogy útközben lesz pár kút, a vizet esetleg otthon hagyhatjuk, de feltehetően még így is nálunk marad egy lakáskulcs, egy telefon, egy kocsikulcs vagy egy bérlet, pár szem szőlőcukor és néhány papír-zsebkendő. Ez alá nem nagyon lehet menni.

Aki rendszeresen fut, az biztos látott már vízzel, apró hátizsákkal, övtáskával esetleg oldaltáskaként felvett övtáskával kocogó kolleginákat, a férfiak pedig, – akik jóval minimalistábbak ez ügyben – gyakran kocognak súlyos, csörgő kulcscsomókkal. Szerintem nem nagyon érdemes semmiféle kistáskával kísérletezni, mert vagy melegít, vagy kileng, de mindenképpen zavar, sőt, én a profi csuklótáskában sem hiszek, szerintem viccesen néz ki és melegít, ami nekem bevált, az a zárható zseb és a szétszerelt kulcscsomó. Vagyis kizárólag az a kulcs van nálam, amire szükségem van, a futógatyám zsebére pedig felvarrtam egy patentot, hogy bent maradjon az a pár cucc, amire szükségem van.

Érdekes különben, hogy a futógatyák tervezői nem mindig számolnak ezzel a szemponttal. Nekem egy bővebb technikai nadrágom van, amin ugyan van zseb, de eredetileg nyitott, (bár néhány modellen azért akad zárt, rejtett zseb is), a szűk technikai nadrágokon meg maximum egy aprócska kulcsnak való rejtett zsebek az általánosak, melyekbe egy mobil vagy egy bérlet már nem fér bele.

Szóval, ha még nincs futóruhátok, és a civil ruhás korszakotokban vagytok, zsebes gatyákkal érdemes próbálkozni, ha éppen most szereznétek be életetek első, profi futógatyáját, mindenképpen zárható zsebű modelleket nézzetek, ha pedig már van futógatyátok, de nyitott a zsebe, varrjatok bele egy zipp-zárt vagy patentot, és minden megoldódik.

Az övtáskákat, hátizsákokat meg tényleg hagyjátok szépen otthon!

Hát, fura dolog történt, elkezdtem táskával futó csajokat keresgélni a neten, és ezt a képet találtam. Méghozzá a Running With Myself nevezetű, nagyszerű női futóblogon, amibe itt tudtok belenézni, nagyon érdemes, a leányzó 5 maratonon van túl: http://chelseyclammer.wordpress.com/  

Szolg.közl. - E.ON Délibáb Futás

Terepfutó csajok, figyelem! Július 10-én 7. E.ON Délibáb Futás gulyáspartival! A választható távok: 7,8 km13, 3 km, 21,1 km. Részletes infó és nevezés itt: http://www.futanet.hu/cikk/7.-e.on-delibab-futas/7.-e.on-delibab-futas-esemenyinformacio

Idétlen balesetek I.

Szerencsére komoly sérülésem még nem volt – dacára annak, hogy kivétel nélkül mindig ellógom a bemelegítést – viszont pár apróbb, idegesítő sérülést beszereztem már. Ó, tudom én, a nagyoknak a lábkörmük esik le, meg minimum csontkovácshoz járnak, én meg jövök itt a horzsolásaimmal… Mindegy, azért leírom, hogy el tudjátok kerülni ezt az apró hibát.

Nyár van, akármilyen korán/későn megyek futni, mindig azt érzem, hogy megsülök, így szisztematikusan próbálom minimalizálni a futócuccomat. Egy nap a zoknimra is sor került, hiba volt. Be kell vallanom, semmit nem tudok a futózoknikról, és eddig nagyszerűen megvoltam a barátomtól lopott zoknikkal, melyek jóval boka fölé érnek, és kicsit vastagabbak, de ezen a szép napon beújítottam egy saját zoknit, méghozzá egy alig-bokazoknit, ami a sarkamon szinte nem is lógott ki a cipőmből. A cipőm (szegény, semmit se tehetett róla), pár km után úgy feltörte a sarkam, hogy most mindenféle trükkös vatta-béléseket kell a zoknimba tennem, hogy ne legyen érzékeny az a terület. A legfurább, hogy amikor így, bélelt zoknival kocogtam, megelőzött egy olyan fickó, aki egyáltalán nem viselt zoknit a futócipőjéhez. Mi van ilyenkor? Az egyiknek sikerül, a másiknak nem? A fiúknak keményebb a sarkuk? Pofán csapott a szociáldarwinizmus. Mindegy, nagyvonalúan remélem, hogy neki nem kell majd a felesége arctisztító pamacsát hozzácelluxoznia a lábához, ha holnap reggel újra futni indul. Különben jó módszer, napok óta tesztelgetem.

Szolg. közl.

Csak két apróság: mindenki kenje be magát magas faktorszámú naptejjel, ha futni indul. Már kora reggel is 22 fok van, és teljes erővel tűz a nap, érdemes észnél lenni. És kérlek, ne szórakozzatok ilyen-olyan napolajakkal, vegyetek egy minimum 20-30 faktoros, gyógyszertári, profi naptejet. (Nekem Clinians van, de legalább 3-4 hasonló minőségű termék közül tudtok választani minden gyógyszertárban.) 
A másik: jelentem, a Hajrálányok fétisállata - a vörös cica a Szigeten - kezdi érezni, hogy bizonyos előjogai vannak: ahogy meglátott, rögtön hanyattdobta magát, hogy vakarjam a fülét. Karmikus kapcsolat, naná!

Civilben vagy technikai pólóban?

Hát igen, kezdetben volt az ortodox civil korszakom. Amikor, körülbelül egy éve, tavaly nyáron elkezdtem rendszeresen futni, arra emlékeztem, hogy annak idején ment ez tornacipőben is, másrészt pedig volt bennem némi szkepszis saját kitartásomat illetően. Fogalmam sem volt, hogy az a nagy futhatnék, ami rám tört, meddig tart majd ki, így azt gondoltam, pár hetet magas szárú tornacipőben is eltotyogok (hát igen, nem repesztettem kezdetben), és akkor ajándékozom meg magam egy rendes cipővel, ha képes leszek körbefutni a Szigetet. Annyi eszem azért volt, hogy azokon a részeken, ahol megszakad a pálya, gyalogoltam.

Három hétig ment ez a tornacipőzés – amiről ezúton is lebeszélnék mindenkit – amikor végre meglett a kör, én pedig vettem egy szuper, egy tökéletes, egy azóta is nagy becsben tartott futócipőt. (Be fogom mutatni, naná!)

A ruháimról. Hát, mit mondjak? Nem vagyok egy sznob, és ezért csak rettentő lassan értettem meg, hogy a rendes, profi futóruhának van értelme. Bemutatnám a kezdeti (tavalyi) szettjeimet: fehér vászon bermuda, amit egy barátnőmmel cseréltem, és feltehetően még a kamaszkorából való, mivel az 1995 felirat díszeleg rajta (köszi, Kriszta!), pasztellszínű, hímzett és flitteres pamutpólók, magas szárú, virágos tornacipő. Azóta is azt gondolom, hogy üdítő kivétel voltam a normálisan öltözött futók között, sőt, olyan nosztalgiával emlékszem vissza ezekre a cuccokra, hogy a bermudát talán idén nyáron is bedobom majd párszor. Ti hogy voltatok ezzel? Rögtön vettetek rendes futóruhát, vagy ti is kísérletezgettetek előbb? (A sportmelltartó külön téma, ez az egy, amivel kapcsolatban észnél voltam szinte a legelső pillanattól kezdve.)

Ja, és különben civilben képes vagyok normálisan felöltözni, van ízlésem, és ruhákra sosem sajnálom a pénzt, de futást egyfajta „nem ér a nevem”-zónának tekintettem sokáig. Azt gondoltam, hogy olyan sokat nem számítanak a külsőségek, ha úgyis nagyüzemben fogyasztom ezeket a pólókat (heti 4-szer futottam átlagosan), miért vennék újakat?

Mostanra már kicsit módosult ez a dolog, beszereztem pár futóruhát és két rendes futócipőt – csak a nélkülözhetetleneket –, de egyáltalán nem bánom, hogy így kezdtem, és mindig szeretettel nézem a civil ruhás futókat. Üdv, vászongatyás fiúk, üdv spagettipántos pólós lányok! A lényeg, hogy fogyjanak azok a kilométerek!

Szolgálati közlemény

Jó hír: a Margitszigetet pár napja újra körbe lehet futni! Vége az oda-vissza futkorászásnak, meg a visszacaplatásnak a betonon. És mindhárom kút működik. 

Múltba réved - Cooper-teszt

Hát igen, ezen a ponton azt illene írni, hogy már gyerekkoromban is imádtam futni, de ez enyhe csúsztatás. Fára mászni szerettem, meg ping-pongozni, meg kirándulni.

Kamasz koromban ugyan volt bennem némi felbuzdulás ez ügyben, 16-17 évesen pár km-t tudtam kocogni, és a Cooper futást sem utáltam, de túlzott tehetséget vagy lelkesedést azért nem éreztem magamban. Bár a nők nem nagyon szoktak számokat követelni, azért megosztom, amire emlékszem: azt hiszem, 16 évesen 2400 m-t futottam 12 perc alatt, ami nem több, mint egy teljesen átlagos eredmény, de legalább viszonylag elszórakoztatott az egész. Szerettem, hogy szabadtéren voltunk, hogy nem fáradtam el futás közben, és hogy utána miénk volt az óra fennmaradó része, (mert például szekrényt is ugorhattunk volna, amit mindig is utáltam). 

Akkoriban néha lementem kocogni, de sosem futottam többet negyedóránál, ez bőven elég volt ahhoz, hogy hősnek érezzem magam, és ahhoz is, hogy hosszú távon vékony maradjak. A ruhám és a cipőm egyáltalán nem izgatott, a lehető legegyszerűbb tornacipőben futottam, lógós pamutpólóban és tréninggatyában: ó, azok a vadromantikus kilencvenes évek, amikor még azt sem tudtuk, mi az a technikai póló!!

Aztán a kamaszkori kocogások elmaradtak, és én tartottam egy árnyalatnyi szünetet: tavaly, 34 éves koromban jött rám újra, hogy futni kéne. Ti mikor kezdtétek (újra)?

Beköszön

Sziasztok, azokat várom ide, akik nőneműek, és szeretnek futni.

Ugyanis van egy csomó olyan kérdés, amire nem nagyon találunk választ a jelenleg fellelhető, futással foglalkozó oldalakon és netes edzéstervekben, – a fiúk máshogy írnak, ez van – ezért érdemes megosztanunk egymással a tapasztalatainkat. Tehát itt jóval kevesebb kütyü lesz, és nem a versenyszellem dúl majd, hanem a hedonizmus.

Ez a blog nem azzal fog kezdődni, hogy vajon hol találtam az első futócipőmet, hanem azzal, hogy bemutatok egy macskát, akit szerintem sokan ismertek. Ez a dagi, vörös macsek az oka, hogy nekiálltam ennek a blognak. Általában nem hozok ilyen típusú, dadaista döntéseket, de ezt az oldalt most a játszóblogomnak tekintem, így akár indulhat egy macskával is.   

Mindannyian tudjuk, hogy mostanában le van zárva a Sziget fele, ezért az ember vagy a betonon jön visszafelé, vagy kétszer futja végig ugyanazt a szakaszt a futópályán, ami dögunalmas. Nos, én mégis ezt választottam, de mivel nem túl jó a monotóniatűrésem, utána kárpótlásul kicsit elbóklásztam a Margitszigeti tó felé nézelődni. Leültem egy padra, odaszóltam az ott lebzselő, flegma, dagi, vörös szőrű cicának, hogy szia, macsek, mire ő fogta magát, az ölembe telepedett, és nem moccant. Hát, így üldögéltünk nagy egyetértésben, egészen addig, míg el nem határoztam, hogy akkor most mégis inkább hazajövök, és elindítom ezt a blogot. Szóval ő lesz ezentúl a blogom fétisállata, látogassátok meg, ha arra jártok!