2010. július 8., csütörtök

Kistáskák, női futóbloggerek, véletlenek

Nyilvánvaló, hogy nem indulhatunk el csak úgy, cucc nélkül futni. Ha bízunk benne, hogy útközben lesz pár kút, a vizet esetleg otthon hagyhatjuk, de feltehetően még így is nálunk marad egy lakáskulcs, egy telefon, egy kocsikulcs vagy egy bérlet, pár szem szőlőcukor és néhány papír-zsebkendő. Ez alá nem nagyon lehet menni.

Aki rendszeresen fut, az biztos látott már vízzel, apró hátizsákkal, övtáskával esetleg oldaltáskaként felvett övtáskával kocogó kolleginákat, a férfiak pedig, – akik jóval minimalistábbak ez ügyben – gyakran kocognak súlyos, csörgő kulcscsomókkal. Szerintem nem nagyon érdemes semmiféle kistáskával kísérletezni, mert vagy melegít, vagy kileng, de mindenképpen zavar, sőt, én a profi csuklótáskában sem hiszek, szerintem viccesen néz ki és melegít, ami nekem bevált, az a zárható zseb és a szétszerelt kulcscsomó. Vagyis kizárólag az a kulcs van nálam, amire szükségem van, a futógatyám zsebére pedig felvarrtam egy patentot, hogy bent maradjon az a pár cucc, amire szükségem van.

Érdekes különben, hogy a futógatyák tervezői nem mindig számolnak ezzel a szemponttal. Nekem egy bővebb technikai nadrágom van, amin ugyan van zseb, de eredetileg nyitott, (bár néhány modellen azért akad zárt, rejtett zseb is), a szűk technikai nadrágokon meg maximum egy aprócska kulcsnak való rejtett zsebek az általánosak, melyekbe egy mobil vagy egy bérlet már nem fér bele.

Szóval, ha még nincs futóruhátok, és a civil ruhás korszakotokban vagytok, zsebes gatyákkal érdemes próbálkozni, ha éppen most szereznétek be életetek első, profi futógatyáját, mindenképpen zárható zsebű modelleket nézzetek, ha pedig már van futógatyátok, de nyitott a zsebe, varrjatok bele egy zipp-zárt vagy patentot, és minden megoldódik.
Az övtáskákat, hátizsákokat meg tényleg hagyjátok szépen otthon!


Hát, fura dolog történt, elkezdtem táskával futó csajokat keresgélni a neten, és ezt a képet találtam. Méghozzá a Running With Myself nevezetű, nagyszerű női futóblogon, amibe itt tudtok belenézni, nagyon érdemes, a leányzó 5 maratonon van túl: http://chelseyclammer.wordpress.com/  

2 megjegyzés:

  1. nekem sokszor kell pisilni futás közben =:I
    más nő is van így ezzel?

    amúgy tök jó a blog.

    VálaszTörlés
  2. Köszi! Másrészt pedig: más nő (vagyis én)nagyon keveset iszik futás előtt, és nagyon sokat utána.

    VálaszTörlés