Ma, amikor kocogtam, átfutott előttem egy kis gyík. Villámgyorsan cikázott: volt köztünk némi tempókülönbség az ő javára. Nagyon megörültem neki, és úgy döntöttem, szentelek egy posztot a futás közben szembejövő állatoknak, ha már így alakult.
Kezdjük, mondjuk a muslicákkal. Ezek a kis lények vad hordában támadnak meleg nyári estéken. Szájra és szemre mennek. A szájat be lehet csukni futás közben, a szemet viszont nem ajánlatos. Napszemüvegben én még nem próbáltam futni, így mindig csak reménykedem, hogy kikerülnek. A szem különben nagyon okos szervünk, kilöki a szennyeződést magától is: a szembe belerepült muslica pár km után általában hősi halottként távozik a szemünk sarkán.
Aztán vannak a kutyák. Én bírom őket, és nem félek tőlük, bár jobban szeretem, ha a pálya mellett ügetnek, és nem a hátunk mögött. Soha semmilyen rossz tapasztalatom nem volt ez ügyben, sőt egy reménytelenül esős napon például Gusztost is, (akinek ezer éve olvasom a www.gusztosfut.hu nevezetű, nagyszerű blogját, de kezdtem gyanakodni rá, mert még sosem futott szembe) a kutyája alapján azonosítottam be.
A legjobban különben eddig egy mókusnak örültem, ami előttem ugrott fel egy fára szélsebesen, mire én elkezdtem vadul kiabálni meg mutogatni a szembejövőknek, hogy ők is lássák. És persze ott vannak még a vadasparkbeli lakók, akik szintén fel tudnak dobni egy-egy napot, mostanában kiskorú őzikéket lehet látni a kerítésen túl, ennek örömére zártkörű kvízt hirdetek, vajh, ki ő: „Patácskájukat összefűzik ők / az őzikők!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése